BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Pilinszky és a családA könyv listaára: 2900 Ft. Leírás:
Pilinszky János a huszadik század egyik legjelentősebb, katolikus érzésű magyar költője volt. A költő, akinek versei a modern líra legnagyobb alkotásai közé tartoznak, ugyanakkor meglehetősen boldogtalan életet élt. Folyamatosan halálesetek tették sokszorosan próbára családját, valamint Pilinszky alapvetően vallásos meggyőződése okán saját homoszexualitásával sem tudott megbirkózni. A gyötrődő magánember szemszögéről árulkodik az unokahúg, Kovács Erika által összeállított kötet. A szerző már az előszóban közli személyes emlékeit Pilinszkyről, majd ezt követően közli Pilinszky és a kötet összeállítójának nagynénje, Baitz Mária a családi archívumban fennmaradt, 1972 és 1981 közötti levelezését, melyből egészen személyes emlékek elevenednek meg a költőről. A közel száz, szubjektív hangvételű levélből értesülhetünk egészségi állapotáról ugyanúgy, mint készülő cikkeiről, vagy éppen saját önmegvetéséről is. A kötet utolsó nagyobb fejezetében a költő nagybátyjáról, az elfeledett Pilinszky Zsigmond operaénekesről, a kor egyik legjelentősebb Wagner-énekeséről olvashatunk. A kötetet családfa, jegyzetek és névmutató zárja. ISBN: 978-963-9658-67-7A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 10. 00 és 17. 00 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 2 380 Ft
Az aukció vége: 2011-09-18 19:50
. Kovács Erika: Pilinszky és a család - Jelenlegi ára: 2 380 Ft
Fontos
-
Kb. 16 cm. 3 csatornás. A helikopter a távirányítótól tölthető. Kezdőknek is ajánljuk az egyszerű irányítás miatt. Műanyag karosszéria....
-
44-ES méretű női zipzáros pulóver. Szakadás-és foltmentes. TELJESEN ÉPP. Jelenlegi ára: 380 Ft Az aukció vége: 2012-01-18 21:00 . MARKS ...
-
Disney 101 kiskutyás napozó 74 Szép állapotban! Folt és szakadás mentes! Ruháimat mosva, vasalva, dohányfüst és kisállat mentes otthonombó...
-
Párszor használt gyári tetőcsomagtartó rudak, hibátlan állapotban! Jelenlegi ára: 3 900 Ft Az aukció vége: 2011-07-16 07:52 . Gyári Ford ...
-
NEXT NAGYON TRENDI WATERFALL KARDIGÁN-PONCSÓ, 7-8ÉVES LÁNYNAK. TEJCSOKI SZINŰ, HASZNÁLT DE JÓ ÁLLAPOTBAN! EZT NEM IGAZÁN LEHET LEMÉRNI, AZÉ...
-
Eladó FITTI SPORT kondigép (költözés , helyhiány miatt) a fotón látható tartozékokkal. A "Termék állapot"-ához azt kellett írnom...
-
MAGIC LEVERAG HAJCSAVARÓ, GÖNDÖRÍTŐ SZETT. VEGYE MEG MOST AKCIÓS ÁRON EZT A NAGYSZERŰ SZETTET, ÉS FORMÁZZA MEG A HAJÁT. HASZNÁLATA EGY...
-
Angliából behozott Reebok 2in1 elliptikus tréner-szobakerékpár egyben Eredeti ár: 130. 000ft Csomagolás sérült Hibátlan! Összeszerelve! Elek...
-
Eladó egy új CHEVIGNON parfüm. 50 ml. Ha kell kérésre postázom is. Jelenlegi ára: 3 500 Ft Az aukció vége: 2011-06-01 19:16 . Chevignon ...
-
Márka: Street One 42-es fölső. Állapot: Használt. Méret: Mell: 45cm, Hossz: 64cm. Anyag: 100% cotton. Posta: 410Ft ajánlott postával. ...